Megoldások

A hatásos prezentáció kellékei

Tervezze meg a saját sikertörténetét

Egy prezentáció elkészítése során arra kell figyelni, hogy a „tálalásnak” legalább akkora szerepe van a prezentáció sikerességében, mint magának a tartalomnak. Igaz ez bármilyen prezentációra függetlenül attól, hogy a cégvezetőségnek, az osztálynak, vagy a helyi klub tagjainak készül. Ami a prezentációban elhangzik az fontos, de a prezentációnak a közönségre gyakorolt hatása leginkább attól függ, hogy hogyan „körítjük” a mondanivalónkat, mennyire tudjuk kiszínezni azt.

Íme 5 ötlet, amivel prezentációja hatásosabb lehet:
Képek beszúrása

Mindenki ismeri azt a mondást, hogy „egy kép felér ezer szóval” és a prezentációkra ez különösen igaz. Ha új terméket mutat be a prezentációban, ne felejtse el feltüntetni a termék képét! Ha azokról az emberekről van benne szó, akik nemrég csatlakoztak az Ön csapatához, próbálja meg beszúrni a prezentációba a fényképüket is! A képek jelentése többszörösére nő akkor, ha a hallgatóság nemzetközi összetételű, és nyelvi akadályok léphetnek fel – ilyen esetekben a képek sokkal érthetőbbé teszik az előadást.

Rajzok, diagramok, táblázatok beszúrása

Ha már olvasott éves jelentéseket, Ön is találkozhatott kör-vagy oszlopdiagramokkal, grafikonokkal, melyek által érthetőbbé váltak a jelentésben szereplő fontos számadatok. Az említetteken kívül léteznek más eszközök is a prezentáció hatékonyságának növelésére, ilyenek például a folyamatábrák, időbeosztások, idővonalak, szervezeti diagramok.

Animálási sémák használata

A prezentációs szoftver csomagok többsége, pl. PowerPoint, tartalmaz animálási sémákat, melyekkel az egydimenziós diák mozgó képekké alakulnak át. Segítségükkel megteheti például azt, hogy egyesével mutatja meg / hozza fel egy felsorolás pontjait, fokozatosan elhalványít, kivilágosít egy adott szöveget vagy forgással, beúszással jelenít meg egy-egy sort. Az animációkkal előadása még hatásosabb lesz.
Színek használata

Színek használatával rögtön fel tudja hívni a figyelmet a főbb gondolatokra. Figyeljen azonban arra, hogy ne használjon túl sok színt, és a színek harmonizáljanak egymással! Ha üzleti prezentációt készít, használja a cég színeit, ahol csak lehet! Ha a cégének van grafikai részlege, kérje meg őket, hogy segítsenek kiválasztani a megfelelő színeket!

Keltsen érzelmeket a prezentációval

A nyomtatott prezentációk esetében a legjobb hatást úgy érheti el, ha kreatív (különböző felületű és színű) papírt használ. Ezek a papírok speciális tulajdonságaiknak köszönhetően eleganciát, minőséget közvetítenek és jó benyomást keltenek Önről, valamint cégéről.

Hasonló hatást érhet el olyan prezentációs termékek használatával, mint pl. a kihajtható genotherm, iratsín és borító, melyekkel személyre szóló anyagot állíthat össze. Ezek a termékek nagy segítséget nyújtanak akkor, ha nincs sok ideje a prezentáció elkészítésére. A megszemélyesített prezentációk igazán hatásosak!
Kapcsolódó termékek
promotionImage

Easy Flip®
Cikkszám: 70000000